Wasinghtonban rendezték a SelectUSA Befektetési csúcstalálkozót június 20-22. között. Minden esztendőben ezt az eseményt tartják a legfontosabbnak Amerika kereskedelmi életében, mivel ez az Egyesült Államok közvetlen külföldi befektetéseinek támogatására szolgál. “Invest Here, Grow Here, Succeed Here” A SelectUSA konferencián az USA-ból elsősorban a gazdasági fejlesztési szervezetek vesznek részt, de a világ minden részéről érkeznek vállalati képviselők, akik az Egyesült Államokba irányuló üzleti befektetéseik érdekében…
Az exportfinanszírozás terén az idei első három hónap volt az első olyan negyedév, amikor az EXIM több hitelt adott a kkv-knak, mint a nagyvállalatoknak – hangzott el a HG Media „Fókuszban: A kereskedelmi mérleg” című konferenciáján. A rendezvényen a kínai-magyar kereskedelmi kapcsolatokban rejlő lehetőségekről, a hazai élelmiszerek nemzetközi versenyképességéről, illetve a vállalkozások külpiacokra való jutását támogató uniós pályázati kiírásokról is…
Magyarország New York-i Főkonzulátusán a LOT-ot, a lengyel légitársaságot ünnepelte a rendkívül boldog közönség. A WBPI tudósítója jelentette. Az öröm oka, hogy hét évi szünet után újból van közvetlen járat Magyarország és az Egyesült Államok között. S immár egyszerre három amerikai város is elérhető közvetlenül átszállás nélkül Budapestről. Két járatot a LOT üzemeltet, az egyiket Budapest és New York, a…
A New York-i Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamarához rendszeresen érkezik olyan kérdés, hogy alapíthat-e céget magyar állampolgár Amerikában? A kérdésre egy New York-i ügyvédi iroda tulajdonosa adja meg a választ. Dr. Goldberger Péter: Röviden a válasz: igen. Az Egyesült Államok cégjogi rendszere igen flexibilis, befektetés- és vállalkozásbarát jogszabályokra épül, függetlenül attól, hogy a cég mely államban kerül bejegyzésre, és milyen cégjogi…
A brüsszeli Kohéziós Fórumon részt vett Krisán László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Zsabka Zsolt, a BKIK Ipari Tagozatának alelnöke, az AmHunCham NY tanácsadója és Szép Zoltán, a KAVOSZ Zrt. fejlesztési igazgatója. A brüsszeli Kohéziós Fórumot követően nyilatkoztak a Portfolio.hu -nak. A képen balról jobbra: Zsabka Zsolt, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Ipari Tagozatának alelnöke, az AmHunCham NY tanácsadója, Szép…
A magyar televízió 1-es csatornáján sugárzott Világhíradóban január 6-án riportot sugároztak a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatokról és ezen belül szó esett az American Hungarian Chamber of Commerce of New York és a Hungarian Innovation Center között létrejött megállapodásról is. A képre kattintva a riport megtekinthető: About Author admin See author’s posts
Az amerikai – magyar gazdasági kapcsolatok fejlődése újabb állomásához érkezett. December 21-én a New York-i magyar főkonzulátuson aláírták a New York-i Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara és a Hungarian Innovation Center közötti együttműködési megállapodást. A BreuerPress tudósítója jelentette. A New York-i magyar Főkonzulátus karácsonyi partija alkalmával, a Budapest Business Club összejövetele keretében került sor a New Yorkban működő Amerikai Magyar Kereskedelmi…
A New York-i Magyar Házat is meglátogatta, a New Yorkba, az ENSZ Közgyűlésére érkezett magyar kormány-delegáció néhány tagja. Látogatás a Magyar Házban A New York-i Magyar Házzal és az ott működő magyar szervezetek vezetőivel ismerkedett meg Mikola István, biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár, Deutsch Tamás Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos, valamint Altusz Kristóf, európai és…
A magyar-amerikai kapcsolatok biztos alapokon nyugszanak, s bár terhelik feszültségek, a gazdasági együttműködés kiváló, és hasonlóképpen jó a transzatlanti együttműködés keretében végzett közös munka – jelentette ki Szijjártó Péter New Yorkban, a Harvard Klubban tartott előadásán. A külgazdasági és külügyminiszter kétnapos látogatásra érkezett New Yorkba, ahol kedden felszólal az ENSZ-közgyűlés békéről és nemzetközi biztonságról rendezendő vitájában, majd még aznap tovább…
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tőkebevonási ismeretek témában tanfolyamot szervez 2016. tavaszán, ezúttal már harmadik alkalommal. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) honlapján olvasható: „Szeretné tudni milyen pénzügyi források állnak cége rendelkezésére? Befektetőt keres vállalkozásához? Segítségre lenne szüksége üzleti terve elkészítéséhez? Vonzóvá tenné vállalatát potenciális partnerei számára? Kíváncsi rá, hogy mit keresnek a befektetők? Akkor a HIPA Tőkeakadémia Önnek szól!” A…
